Telephely üzemeltetés

 

H-P : 7.00-15.20

Aratási szezonban rugalmas nyitvatartással állunk partnereink rendelkezésére.

 

A malmi tevékenységhez szükséges búza-alapanyag megbízható ellátása és beszerzési árának stabilizálása érdekében, valamint a korábban bérelt tárolók bérleti díjának megtakarítása céljából 2018-ban megvásároltuk a malomhoz közeli, Dunaföldváron (Barota Pusztán) található, akkor még 27 000 tonna kapacitású telephelyet. Azóta több ütemben fejlesztettük az infrastruktúrát, így a tárolókapacitás mára elérte az 60 000 tonnát.

A beruházás részeként kiépítettük saját szárítótechnológiánkat, amely lehetővé teszi a gáz nélküli szárítást, ezáltal jelentősen csökkentve az energiafüggőséget és az üzemeltetési költségeket. Emellett bevezettük a korszerű toxinszeparátor technológiát is, amely UV- és infravörös fény segítségével hatékonyan szűri ki a gabonából a toxinnal fertőzött szemeket, növelve a termény minőségét és élelmiszerbiztonságát.

A telephely bővítésének köszönhetően tevékenységünk a malmi termelés mellett telephely-üzemeltetési altevékenységgel is kibővült. Partnereink számára logisztikai szolgáltatásokat – többek között raktározást és szállítmányozást – tudunk biztosítani.

 

Dunaföldvár collage.png (3.55 MB)

 

 

 


aktualitásaink

még több